2014. október 26., vasárnap

Császármorzsa



A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre!

Hozzávalók 2 személyre:

– fél bögre rizsdara
– fél bögre rizsliszt
– 1 bögre tej
– 2 tojás
– pici csipet só
– egyharmad bögre cukor
– egy csapott evőkanál vaj

1. A tejet a mikróban egy műanyagtálban felforrósítjuk. Vagy tűzhelyen egy fazékban.
2. Míg melegszik szétválasztjuk a tojás fehérjét és a sárgáját. Én a fehérjét egy kisebb tálba szoktam tenni, a sárgákat egy pohárba.
3. A forró tejbe belekeverjük a lisztet, a darát, a cukrot és a sót.
4. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük.
5. A zsírt egy serpenyőben feltesszük kb. 4-es fokozaton melegedni.
6. Míg melegszik, addig gyorsan belekeverjük a sárgákat a tésztába, majd hozzáforgatjuk a habot is.
7. Már önthetjük is az egészet a serpenyőbe. Egy-két perc után egy lapáttal fordítsuk át. Folyni fog és szakad is, nem kell vele foglalkozni. Ha aranyszínű alul, akkor jó.
8. Ismét hagyjuk egy két percig sülni, aztán a lapát és egy élesebb fakanál segítségével szaggassuk szét, hogy a tészta közepe is átsüljön.
9. Kevergessük, és ha már szép egyenletesen átsült, akkor húzzuk félre a serpenyőt, vagy szedjük ki egy tálba.
10. Porcukorral meghintve vagy híg baracklekvárral tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.